Legmesszibb Nyugat

Lábam a tenger partját tapodja,
Hangja fájón a szívemig hatol.
Már hív a sirályok rikoltása,
Jaj, Sindák népe, ha ezt meghallod!

A sirályoktól óvtak engemet,
Ha meghallom, nyugtomat nem lelem.
És íme: majd szét szakad a szívem,
Mert menne, és maradna is egyben.

Nem tudom, melyik utat válasszam,
Mert mindkettőn fájdalom lesz részem.
Akármelyiken is megyek tova,
Boldogságom biztos elveszítem.

A szívem már a tengerre vágyna,
Bár közben Lórienbe is húzna,
Mert az örökzöld fák országában,
Él az én szerelmem, Aranycsillag.

Napfény játszik hosszú arany haján,
Csillag szemei kéken ragyognak.
Csak mellette lelem nyugtom talán,
Ha gyengéd karjai rám fonódnak.

Ó, édes Malthengil, Aranycsillag,
Melletted a tenger sem hívogat.
Légy a feleségem még maholnap,
Itt a Lothlórien fái alatt.

Légy Bakacsin erdő hercegnéje,
S éljünk boldogan, békességben.
És ha meguntuk e földi létet,
Akkor elhajózunk Szürkerévhez.

Akkor vijjoghatnak a sirályok,
És zúghat a tenger nagy robajjal.
A hangjuk fájdalmat már nem okoz,
Hiszen ezüst hajónk nyugatra tart.

Utunkon a sirályok kísérnek,
Miközben kelünk át a tengeren.
Legmesszibb Nyugat egyre közelebb,
S vár ránk a végtelen szerelem.

2009.11.24.

Vissza

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés